4.rész

*Carina szemszöge*

El indultam a lépcső felé. Lentről hangos beszélgetést és nevetgélést hallottam. 

Csak a hangokat követtem. 

A lépcsőn nagyon lassan mentem le, és próbáltam minél halkabban is. 

Ez már egy szokás volt nálam, mivel anyum ki nem állhatta ha szaladok lefelé a lépcsőn, vagy éppen hangosan becsapom az ajtót. ezért kellett megszoknom, hogy nagyon lassan és odafigyelve megyek mindenhova, és még ha ideges is vagyok akkor sem csapom már be az ajtót. 

Ez egyszer történt meg... Nagyon fel idegesített valamin,-már nem is tudom min- és felrohantam a szobámba. Szerencsétlenségemre magassarkú cipő volt rajtam, így az egész házban lehetett hallani, és ha ez még nem lenne elé, ahogy a szobámba vezető ajtót becsaptam, az összes üveg ami csak található volt rajta kitört. Anyunak ennyi kellett csak. Feljött és már csak annyira emlékeztem az egészből, hogy a földön a szilánkok között fekszek, és ő csak úgy ott hagy. Azt sem tudtam, hogy hogyan kerültem kórházba, de még mostanáig sem tudtam meg... 

A lépcső felénél jártam, amikor meg érintettem az alkaromon húzódó, hosszú vágást. A kórházban össze varrták, de nem tudták úgy megcsinálni, hogy a későbbiekben ne látszódjon.  

A lépcső legalján megálltam és hallgatóztam. Nem tudtam merre induljak el, de megpróbálom a bal irányt. 

El indultam balra, és egyre hangosabban hallottam a beszélgetéseket. Balra egy kis folyosón mentem végig, aminek a végén volt egy ajtó, ahol belehetett menni a konyhába. 

Már messziről is láttam a konyhát, hogy a legtöbben ott ülnek a kis márvány pultnál. 

Beléptem a konyhába és egyből mindenki abba hagyott mindent és felém fordultak. 

Öt fiú és még három lány ült mellettük. A fiúkat már láttam. Ők ültek ott a nappalinkban, amikor James-el beszéltek. De a lányokat még soha életemben nem láttam. 

-Gyere ülj ide!

A hang nem volt ismeretlen. Amikor fel néztem, hogy ki mondta egyből észrevettem, hogy a göndör hajú fiú mondta, ha jól tudom Harry, de nem vagyok benne biztos, csak abban, hogy ő ült mellettem tegnap. 

Odamentem és leültem mellé. Elém rakott egy tányért, amin frissen készített pirítósok voltak. 

A lányok pont előttem ültek, ezért láthattam az arcukon a meglepettséget.

-Hogy kerültem ide...?-Kérdeztem halkan. 
-Egyél és utána megbeszéljük ezt az egészet.
Próbálta nyugodtan mondani, de nem nagyon sikerült neki. Felé fordultam.
-Nem utána! Most!
Mindenki meglepődött rajtam. Még én is meglepődtem a hangszínemen. Nem akartam ilyen durva lenni vele, főleg azért mert nem is ismerem, de sajnos ez kikívánkozott belőlem. Nem tehetek róla.
A lányok próbáltam szerintem láthatatlanná válni, mivel lehajtott fejjel az asztalt nézték. 
-Jó! Akkor gyere!
Válaszolt a göndör ugyan olyan hangon, mint én.
Fel állt az asztaltól, megfogta az alkaromat és húzni kezdett kifelé a konyha végébe, ahol egy ajtóvolt, ahol ki lehetett menni a kertbe.