11.rész

*Carina szemszöge*

Amint felértem a szobámba, úgy ültem le az ágyra, hogy az látszódjon, mint ha meg sem mozdultam volna órák óta. 

Vagy tíz perce ülök az ágy szélén, amikor Harry szó szerint beront a szobámba. 

-Veled mi történt?

Ugrottam egyből oda mellé aggódva. Amint már ott álltam előtte elfordult és ki akart menni a szobából, de az egyik barna haju srác megfogta és nem engedte őt ki. 

-Még te kérdezed? 

Kezdett el velem ordibálni a mély hangú, kreol bőrű srác. 

Csak megdermedten álltam ott és néztem. 

Tudom, hogy Eleanor- azóta már a nevét is tudom!- összehordott minden hülyeséget, de, hogy ezt el is hiszik? Nem gondoltam volna ezt soha róluk! 

-Ki mentél innen a szobából?

Meglepően nyugodtan kérdezte tőlem Harry. Felé fordultam és a leges-leg ártatlanabb arcomat mutatva neki. 
-Itt voltam egész végig! Niall úgy egy fél órája ment ki és azóta csak ülök ott és, és meg sem mozdultam.
Érdekesen néztek rám, amikor is azt mondtam, hogy Niall nem rég ment el innen. 
-Ha nem mentél ki akkor biztos nincsen semmi a cipődön. mutasd csak meg!
Ez már gyerekes Eleanor-tól! Már amikor először meg láttam, gondoltam valami normális csaj is lehet itt, de nem. Ő is egy senki! Egy óriási senki, aki csak a figyelemre vágyik!
-Tessék!
Levettem a cipőmet és odaadtam a kezébe. 
Elképedve nézte, ahogy egy karcolás sincs a cipőn. 
Azt gondolhatta, hogy nincs ennyi eszem! Pedig van! És mint ahogyan látszik több is mint neki. 
Ezt már megtanultam, hogy nem szabad a cipőn nyomokat hagyni, és azt is, hogy hogyan kell eltüntetni a nyomokat. Furán hangzik, de most éppen jól jött. 
-Látod! Ezen nincsen semmi!
Mondta Harry miközben odajött mögém és hátulról átölelt engem.
Utálom, ha valaki ezt csinálja! Nem elég, hogy ide hozott, még azt is csinálja, mint ha a barátnője lennék, vagy nem is tudom! Ez elviselhetetlen! 
Próbálom kiküszködni magam az "öleléséből". Nem enged el. 
-Most már mindenki mehetne ki!-Kezdett ordibálni- El veled még számolok! Ha még egyszer ezt csinálod tuti nem fogsz hazudni többet. 
Eleanor ijedten, vagy inkább megszeppenve nézett ránk. Csak állt ott és nem mert megmozdulni. Semmit nem mert csinálni.
-Ha el ment mindenki a szobájába gyere át hozzám.
Suttogta Harry édesen a fülembe.   
Amint befejezte a mondatát mindenki elkezdett kimenni a szobából. Eleanor-on kívül mindenki kiment. Odamentem hozzá és kivettem a kezéből a cipőt és felvettem. 
Most éppen egy magasságban vagyunk. -Nem fogod tudni megcsinálni a tervedet. Mindent tudok! És nem fog sikerülni. 
Már észre sem vette, hogy az arcán egy óriási seb van. Már csak dühös volt. És ami a legjobb rám! Fura, de már kezdem élvezni ezt a veszekedést. 
Idegesen rontott ki a szobámból. 
Sajnos nem feküdhettem le, mert más senki nem volt kint, ezért mennem kell Harry-hez, mivel magához rendelt. Ez a része olyan, mint ha a szolgája lennék... Szánalmas felőlem.

A  csoportba még mindig kevesebben vagytok mint amennyien kértétek:/ Nem kaptam az előzőhöz kommentet, de azért ki rakom remélem jó lett :)