2.rész

*Carina szemszöge*

-Nem kéne vissza menni?

Már vagy két órája csak megyek előre. Leginkább már észre sem vettem, hogy jön utánam. Nem is igazán érdekel, de még is van valami nagyon rossz érzésem vele kapcsolatban. Nem tudom mi lehet az, de ki fogom deríteni még ma, vagy ha nem akkor meg teljesen mindegy lesz, mert remélhetőleg soha az életben nem fogom látni többet. 
-Jól mondtad!NEM kéne...-Mondtam a végét elhallóan, és megálltam.
Nem tudom hol vagyok. Azt sem tudom igazából, hogy ki az aki itt van velem. Vissza kéne fordulni. De nem akarok ott lenni az esküvőn. Inkább vagyok itt mint, hogy azt végig kelljen néznem. Soha! Semmi esetben sem megyek vissza addig még ez az egész le nem zajlott. 
-Ne csináld mér!-Kezdett bele a mondandójába-Mindenki téged fog keresni és még ráadásul ha érdekelne a saját anyád esküvője. 
A mondata végét már úgy fejezte be, hogy előttem állt. 
Lehet, hogy még is igaza van... Hisz' az anyámról van szó! Tényleg vissza kellene fordulni, és akkor ha jól számolom pontosan a végére fogunk oda érni.
-Jól van!Mennyünk vissza!
Megfordultam és nagyon lassan elindultam vissza felé.
Nem hallottam, hogy a szöszi is elindult volna, ezért vissza fordultam. Ha lehet így fogalmazni, bár nem is tudom..., de tényleg nagyon furán nézett rám.
-Jössz vagy nem?
Csak meg rázta a fejét és elindult ő is. 
Egy kicsit mosolyogva, úgy hogy ő ne lássa én is elindultam újra.

***

Még senki sem volt a kertben, amikor vissza értünk, de minden gyönyörűen fel volt díszítve. Minden tökélete. Semmi hiba, minden úgy van ahogyan anyu és James eltervezte. 
-Olyan gyönyörű minden...-Motyogtam.
El indultam és végig néztem az asztalokat. Mindenkinek névre szóló helye van, de a legtöbb nevet még soha életemben nem hallottam. 
Odamentem az én helyemre és észrevettem, hogy mellettem egy teljesen ismeretlen ember fog ülni, de legalább a másik oldalon anya lesz, és ezért nem akarok elkezdeni senkinek panaszkodni...
-Ki mellett fogsz ülni?
Észre se vettem, hogy ott áll mellettem, ezért egy kicsit megugrottam a hirtelen közellététől. 
-Nem ismerem.-Csak ennyit mondtam.
-Na hagy nézzem!
Szó szerint eltolt az asztaltól és megnézte a nevet. Már amikor rá pillantott a név első betűjére elmosolyodott. A mosolya olyan volt, mit aki a világ összes titkát tudná, de még is nem mondhat el semmit sem.
-Ha egy jó tanácsot elfogadsz, akkor mindent megcsinálsz neki.-Mondta nagy mosollyal az arcán és el ment. 
Most mit akart ezzel mondani? És amúgy is ki a franc az a Harry Styles?

*Caroline szemszöge*

-Gratulálok nektek!

Csak ezt lehetett hallani. Bármerre is fordultam, csak ezt hallottam, de nem érdekeltek most perpillanatra, csak is a lányomat akarom látni még utoljára, hogy még nem vitték el. De nekem senki nem mondott semmit, úgy, hogy bármelyik pillanatban ha úgy döntenek elviszik én nem szólhatok bele. 

Tudom én vagyok az anyja! Én neveltem őt! Vagy is... ez nem éppen így volt. Én mindig valahol külföldön voltam, ezért mindig a házvezetőnő volt vele. Nem voltam ott ha valami baja volt, vagy ha valami jó történt vele, amit kértek... De alig ismerem azon kívül, hogy teljesen az édesapjára hasonlít. Soha nem voltam jó anya ezt bevallom, de még is van közöm hozzá, amit a mai napon el fogok veszíteni... 

-Hova sietsz?-Kérdezte James és egy kicsit visszább húzott a karomnál fogva. 

Először kérdőn néztem rá, de aztán rájöttem, hogy teljesen elmerültem a gondolataimban és el is felejtettem épp hol vagyok.

-El akarok még búcsúzni tőle...

Már a sírás szélén álltam, de nem engedhettem meg magamnak. Ezt meg kell tennem ha tökéletes életet akarok, olyat mint amilyet elképzeltem. És ebben nincsen benne Carina!

-Jó.. Akkor mennyünk.

***

Késő este van. Reménykedtem benne, hogy nem húzódik el ennyire ez az egész és ilyenkor már nem lesz itt Carina. De... sajnos még mindig itt ül és bámul maga elé. Bár ahogy észrevettem már nem sokéig, mivel a mellette ülő Harry egyre türelmetlenebbé kezd válni. Egész idáig Carina reakcióját nézte, de ő még csak rá sem nézett senkire, mint aki tudná mi történik vele...

Harry hirtelen feláll és oda jön hozzám.

-Ezt rakd bele az italába. Gyorsan búcsúzz el tőle mert már unom ezt az egészet!-Miközben ezt mondta a kezembe adott egy kis üveget.

Csak bólintottam és gyorsan kerestem két poharat. Az egyikbe megfogtam és bele raktam a kis üvegcse tartalmát. 

Még mindig nem hiszem el, hogy ezt csinálom. De muszáj...

Odamentem Carinához és elé raktam azt a poharat amibe feltételezem egy gyenge kis altatót raktam.

-Gyere! Sétáljunk egyet.-Mondtam nagy mosollyal az arcomon.

Csak fel állt, nem is nézett rám. Elindultunk a kert egyik kis csendesebb részébe, ahol nagyon gyenge volt a világítás. Mikor megálltunk bele ittam a poharamba és ezzel őt is ösztönözni akartam. Csak egy kicsit bele kóstolt.

-Idd meg az egészet! Ne hozzál rám ezzel szégyent!

Elég érdekesen nézett rám, de nem akart vitatkozni ezért megitta az egész pohár tartalmát. Elvettem tőle és leraktam a földre.

-Jól figyelj ide!-Mikor ezt mondtam hirtelen feltűnt mögötte Harry-Tudom, hogy iszonyatosan rossz anya voltam, tudom, hogy soha, vagy inkább alig láttál engem. De attól még tudd, hogy nagyon szeretlek és szeretni is foglak akármi is fog történni ezután veled. Jól jegyezd meg, te mindig az én kicsi lányom leszel...

Elmosolyodott.

-Én is...

Ennyi volt amit ki tudott mondani. Hirtelen lecsukódtak a szemei és összeesett. Szerencsére Harry ott volt és elkapta őt mielőtt a földre esett volna. Fel kapta a kezébe és felém fordult.

-Nem tartod te ezt túl nyálasnak, amit az előbb mondtál?

Nem is nézett rám, csak Carina nyugodt arcát nézte.

-Jól mondtad... nem.

-Teljesen mindegy! Úgy is az enyém leszel most már örökre hercegnő.

Megfordult és elindult vele a nem messze álló fekete kocsi felé. Mikor elhajtottak teljesen tudatosult bennem minden! Tuti nem altatót adtam be a lányomnak, és most már soha többet nem láthatom őt... és ha jól sejtem senki más sem nagyon...