17.rész

*Eleanor szemszöge*

Két perc és frászt kapok! 

Már fél éve, hogy az a két senkiházi lelépett. És még csak azt sem tudjuk, hogy hova! 

Mióta el mentek minden megváltozott. Kezdjük sorba.

Harry-vel kezdeném. Eddig még soha az életben nem láttam ilyennek. Teljesen kiakadt! Mintha nem lenne önmaga. És ezt nem csak én vettem észre, hanem mindenki. Minden este egy másik szőke kis senkivel tér haza, akik pont Ribikére hasonlítanak. Tudtommal egyszer sem feküdtek le egymással, de ezt másoknak nem lehet mondani... Naponta négy olyan csaj járkál itt a lakásban. Már unalmas... és nem csak szerintem! 

Ha ennyire hiányzik neki akkor keresse meg! De akkor sem ez a legnagyobb baja... Az, hogy a legjobb haverjával ment el. Senki sem tudja, hogy hogy vagy mikor mentek el, de engem kivételesen nem érdekel. Lou úgy is vissza fog jönni értem! Én vagyok az egyetlen igazi nő az életében! Senki nem veheti át ezt a szerepet... Csak én lehetek az egyetlen aki Lou-val lehetek! Ha nem jön vissza értem... én nem is tudom mi lesz velem. Itt már kikészülök! Ide már csak Shopi és Niall köt ide. Senki más! Bár... Niall sem olyan velem már mint régen... De ha rá panaszkodok, inkább Liam-re kéne. Ő már számba sem vesz. Másnap miután kiderült az egész, hogy eltűntek, Liam este szó szerint rajtam vezette le a feszültségét. Senkinek nem mondtam el mit tett... Még Shopi-nak sem mertem elmondani. Pedig ha már őneki nem mondok el valamit az tényleg baj...
-Mi a baj?
Jött ide mellém Shopi és elkezdte simogatni a hajamat.
Már rá jött, hogy ettől meg nyugszok. Ettől képes lennék még elaludni is. Nagyon kell küszködnöm, hogy ne tegyem.
-Vissza fog jönni.-Suttogta a fülembe.
-Shopi! Még mindig nem érted! Már soha nem fog vissza jönni! A kis szőke ribanc már elvette tőlem. Tönkre vágta az életemet! Ki tudja! Már lehet, hogy terhes is!-Ordítom neki az egészet zokogva, miközben fel ülök az ágyon.
Shopi csak magához húz. Szorosan ölel, és én is ugyan így teszek.
-Hidd el EL, ez nem igaz!-Hallom meg Harry hangját.
El engedem Shopit és felé fordulok. Nagy nyugalomban áll az ajtófélfának támaszkodva. Csak néz minket. Nem csinál semmit azon kívül, hogy mosolyogna.
-Tudsz valamit?-Egyből támad neki Shopi.
Csak bólint, és még mindig azzal az idegesítő mosolyával néz minket.
-Tudom, hogy melyik földrészen vannak..., de kéne egy kis segítség megtalálni őket.
Mi van? Ez az első ami eszembe jut. Először is. HONNAN TUDJA HOL VANNAK? Biztos, hogy nem tudja! Csak engem akar ezzel rá venni arra, hogy mennyek el vele egy másik országba, mert már megunta az itteni embereket... jó ez rossz vicc, hogy emberek. A legegyszerűbb szó rájuk az, hogy kurvák... Biztos talált valahol valami jót. Engem meg csak azért vinne el, hogy egész nap járkálja- vagy ha kedves akkor ad egy kocsit- és keressem meg őket. Ebben biztos vagyok! Azt sem tudja hol vannak! Semmit nem tett meg azért, hogy megtalálja őket. SEMMIT! De... Lehet megérne egy próbálkozást...
-Hova megyünk? De mielőtt válaszolnál.-Kezdtem kicsit kíváncsiskodni-Még majdnem, hogy két perce a szobádban voltál azzal a... nem is tudom kivel...
-Jó! Hagyjuk! Pakoljon aki jönni akar mert egy fél óra és indulunk!-És ki ment a szobából.
Shopi-val egymásra néztünk és és ugrottunk is ki az ágyból rohanni pakolni.

*Carina szemszöge*

-Az szar, hogy ma már most haza akarok menni?-Kérdeztem Hope-ot, miközben az íróasztalnál szenvedek. 

Félig fekszek, félig pedig rajzolok. Már most szenvedés az egész! És még készen sem vagyok...

-Eddig minden nap csak azt hallgattam tőled, hogy "imádom ezt az egészet, és soha az életben nem fogom meg unni!". Most pedig?

Rá néztem miközben mondta. Végig csak mosolygott. Ez Hope. Egy életvidám és még órákig sorolhatnám milyen lány. 

-Nah mutasd hol tartasz!

Minden egyes nap ilyen. Nem értem, hogyan bírja. 

Ide jön hozzám, és kirángatja alólam a lapot, amin eddig firkálgattam. 

Csodálkozva nézi a lapot. Mint ha nem is hinné el, hogy a kezében van. Mintha még nem látott volna ilyet SOHA!
-Ez...
-Ronda igaz? Semmi erőm nincsen most rajzolni... Nem még megcsinálni!
Nem mond semmit. Csak nézi a rajzot.
-Meg csinálhatom én...?-Félénken kérdezi.
Csak mosolygok.
Még soha nem kért tőlem ilyet. Mióta ide jöttem dolgozni, nem is gondoltam volna, hogy Párizsban találok egy angolt. De főleg azt nem gondoltam, hogy ennyire jóban leszünk.
-Persze! Segítek.
Fel álltam a székből és elindulok felé.
-Komolyan ezt akarjuk megcsinálni?
Csak mosolyog és bólogat.
El kezd rezegni a telefonom. Odamegyek a táskámból és kikutatom belőle. Mikor már végre a kezemben van, észre veszem, hogy csak egy SMS. Vissza a akarom rakni a táskámba, de ekkor meglátom ki írt.

"Valahogy azt érzem ki vagy idegileg. Ha tényleg jól éreztem ezt az egészet akkor gyere haza édes!
Xx L."

Gondolat olvasó! Ezért is imádom.
Fel nézek Hope-ra. Csak nézem őt, amikor is végre rám néz ő is.
-Nem baj ha most el megyek...?
-Nem.
És már ott sem vagyok! Nem érdekel senki sem, csak, hogy haza érhessek!

Remélem jó lett a rész! Mint már mondtam nyugodtan írjatok nekem, és minden kérdésetekre válaszolok! A csoportba mindig örülünk az új tagoknak! :D