18.rész

*Carina szemszöge*

Ki szállok a kocsiból és már rohanok is a ház felé. 

Kicsit késtem, mert ott hagytam a lakáskulcsomat az asztalon és vissza mentem érte. Bár nem tudom minek, mert Lou úgy is itthon van. Na mindegy! Legalább meg van a kulcsom. 

Be lépek a lakásba. Első utam a nappaliba vezet, ami egybe van kötve az étkezővel és a konyhával. 

A nappaliba beérve nem látom Lous-t. Mindig, mikor haza érek, itt szokott ülni a kanapén, vagy a fotelban és a tévét piszkálja. Sosem talál értelmes csatornát, az ő agyi szintjének. 

A szoba közepén állok, és egyszer csak azt veszem észre, hogy hideg van. Oldalra pillantok és látom, hogy az erkély ajtó ki van nyitva. Oda megyek és gyorsan becsukom. 

-LOUIS! HOL A FRANCBAN VAGY?-Kiabáltam.

Semmi válasz. Mint ha senki sem lenne itt. 

El indulok fel az emeletre. A lépcső egy kicsit félelmetes, mivel az egész egy ilyen áttetsző, üveg szerű valamiből van. Ha valaki rá lép már akkor félelmetes. Nekem még mindig nem sikerült hozzá szoknom. ezért is próbálok kicsit gyorsan menni a lépcsőn. 

Amint fel érek a lépcsőn alig kell öt lépést tennem egyenesen és már ott is van a mi hálószobánk. 

Kicsit félve nyitok be, mivel Lou-nak félelmetes a humora. Szó szerint. Soha nem lehet tudni mit talál ki. 

Lassan nyitom ki a szoba ajtót. Az ajtóval szemben van pont az ágy. Meg állok, mikor is észre veszem, hogy tele van az egész ágy rózsaszirmokkal. Piros és fehér mindenhol. Egyszerűen gyönyörű...
Arra eszmélek fel, hogy két erős kar ölel át engem.
Gondolhattam volna, hogy ezt fogja csinálni.
A kiengedett hajamat megfogja és az egyik vállamra rakja. Ezzel egy időben elkezdi puszilgatni a nyakamat.
-Csak azért, mert holnap szülinapod.-Suttogja bele a fülembe, és egy kicsit bele is harap a fülcimpámba.
A kezei között megfordulok és átölelem a nyakát. Nem habozik. Egyből neki esik az ajkaimnak. A bejutásért nem kell könyörögnie, egyből meg adom neki. Végig simít az oldalamon, addig míg el nem ér a fenekemig. Erősebben a kelleténél megszorítja és ezzel arra ösztönös a lábaimmal öleljem át a derekát. Teszem amit kér. A lábammal a csípőjét ölelem át, és így visz oda az ágyhoz. Óvatosan lerak az ágyra, de nem enged el.
-Pedig csak holnap lesz szülinapom.-Mondtam, mikor levegő hiányában elváltak egymástól ajkaink.
-Holnap is jó nap lesz akkor!-ÉS újra neki esik ajkaimnak.

*Eleanor szemszöge*

-Utálom az autózást, utálom az autózást...-Énekeltem.

Eddig azt gondoltam, hogy a komp volt eddig a legrosszabb. Nem. A még négy óra kocsikázás. Vagy is most tartunk annyinál és még mindig nem értül el Párizst. 

-Ha nem hagyod abba kiraklak!-Mondta idegesen Harry.
Szerintem már ő sem bírja sokáig. Nem elég, hogy ő vezet már négy órája, még a gyönyörű hangomat is el kell viselni! Igen! Nekem gyönyörű a hangom! Nem érdekel ki mit mond! Nekem akkor is tetszik!
-Én benne lennék...-Hallottuk meg Liam hangját.-Már unom az autózást!
Igen. Ő is jött. De az lett volna a legjobb, ha otthon marad a szerelmes párral. Perrie és Zayn egymásra talált. Undorítóan romantikus... Bár mindenki tudta, de azt is, hogy még nem leszünk otthon, addig összevesznek és Perrie már hat országon túl lesz. Ez tuti így lesz!
-Akkor rakjuk ki!-Ajánlottam.
Liam-től csak egy undorodó nézést kaptam válaszul.
-Mért nem tudtunk két kocsival jönni?-Száll be Shopi is a veszekedésbe.
-Azért mert így is drága volt a komp jegy-Ennél mindenkiből ki tört a nevetés-Másrészt pedig nem elférünk?
-NEM!-Vágtuk rá egyszerre Shopi-val és Liam-mel.
-INKÁBB MARADJATOK KUSBAN, HOGY ALUDHASSAK!-Ordított ránk Niall.
Az út további részében, csak bámultam ki az ablakon.

Sziasztok! A csoportban már említettem tegnap, hogy ezt a részt teljesen elcsesztem, ezért újra kellett írnom. Kicsit jóval rövidebb lett, de most így hirtelen ennyi telt tőlem :/ Bocsánat! 

17.rész

*Eleanor szemszöge*

Két perc és frászt kapok! 

Már fél éve, hogy az a két senkiházi lelépett. És még csak azt sem tudjuk, hogy hova! 

Mióta el mentek minden megváltozott. Kezdjük sorba.

Harry-vel kezdeném. Eddig még soha az életben nem láttam ilyennek. Teljesen kiakadt! Mintha nem lenne önmaga. És ezt nem csak én vettem észre, hanem mindenki. Minden este egy másik szőke kis senkivel tér haza, akik pont Ribikére hasonlítanak. Tudtommal egyszer sem feküdtek le egymással, de ezt másoknak nem lehet mondani... Naponta négy olyan csaj járkál itt a lakásban. Már unalmas... és nem csak szerintem! 

Ha ennyire hiányzik neki akkor keresse meg! De akkor sem ez a legnagyobb baja... Az, hogy a legjobb haverjával ment el. Senki sem tudja, hogy hogy vagy mikor mentek el, de engem kivételesen nem érdekel. Lou úgy is vissza fog jönni értem! Én vagyok az egyetlen igazi nő az életében! Senki nem veheti át ezt a szerepet... Csak én lehetek az egyetlen aki Lou-val lehetek! Ha nem jön vissza értem... én nem is tudom mi lesz velem. Itt már kikészülök! Ide már csak Shopi és Niall köt ide. Senki más! Bár... Niall sem olyan velem már mint régen... De ha rá panaszkodok, inkább Liam-re kéne. Ő már számba sem vesz. Másnap miután kiderült az egész, hogy eltűntek, Liam este szó szerint rajtam vezette le a feszültségét. Senkinek nem mondtam el mit tett... Még Shopi-nak sem mertem elmondani. Pedig ha már őneki nem mondok el valamit az tényleg baj...
-Mi a baj?
Jött ide mellém Shopi és elkezdte simogatni a hajamat.
Már rá jött, hogy ettől meg nyugszok. Ettől képes lennék még elaludni is. Nagyon kell küszködnöm, hogy ne tegyem.
-Vissza fog jönni.-Suttogta a fülembe.
-Shopi! Még mindig nem érted! Már soha nem fog vissza jönni! A kis szőke ribanc már elvette tőlem. Tönkre vágta az életemet! Ki tudja! Már lehet, hogy terhes is!-Ordítom neki az egészet zokogva, miközben fel ülök az ágyon.
Shopi csak magához húz. Szorosan ölel, és én is ugyan így teszek.
-Hidd el EL, ez nem igaz!-Hallom meg Harry hangját.
El engedem Shopit és felé fordulok. Nagy nyugalomban áll az ajtófélfának támaszkodva. Csak néz minket. Nem csinál semmit azon kívül, hogy mosolyogna.
-Tudsz valamit?-Egyből támad neki Shopi.
Csak bólint, és még mindig azzal az idegesítő mosolyával néz minket.
-Tudom, hogy melyik földrészen vannak..., de kéne egy kis segítség megtalálni őket.
Mi van? Ez az első ami eszembe jut. Először is. HONNAN TUDJA HOL VANNAK? Biztos, hogy nem tudja! Csak engem akar ezzel rá venni arra, hogy mennyek el vele egy másik országba, mert már megunta az itteni embereket... jó ez rossz vicc, hogy emberek. A legegyszerűbb szó rájuk az, hogy kurvák... Biztos talált valahol valami jót. Engem meg csak azért vinne el, hogy egész nap járkálja- vagy ha kedves akkor ad egy kocsit- és keressem meg őket. Ebben biztos vagyok! Azt sem tudja hol vannak! Semmit nem tett meg azért, hogy megtalálja őket. SEMMIT! De... Lehet megérne egy próbálkozást...
-Hova megyünk? De mielőtt válaszolnál.-Kezdtem kicsit kíváncsiskodni-Még majdnem, hogy két perce a szobádban voltál azzal a... nem is tudom kivel...
-Jó! Hagyjuk! Pakoljon aki jönni akar mert egy fél óra és indulunk!-És ki ment a szobából.
Shopi-val egymásra néztünk és és ugrottunk is ki az ágyból rohanni pakolni.

*Carina szemszöge*

-Az szar, hogy ma már most haza akarok menni?-Kérdeztem Hope-ot, miközben az íróasztalnál szenvedek. 

Félig fekszek, félig pedig rajzolok. Már most szenvedés az egész! És még készen sem vagyok...

-Eddig minden nap csak azt hallgattam tőled, hogy "imádom ezt az egészet, és soha az életben nem fogom meg unni!". Most pedig?

Rá néztem miközben mondta. Végig csak mosolygott. Ez Hope. Egy életvidám és még órákig sorolhatnám milyen lány. 

-Nah mutasd hol tartasz!

Minden egyes nap ilyen. Nem értem, hogyan bírja. 

Ide jön hozzám, és kirángatja alólam a lapot, amin eddig firkálgattam. 

Csodálkozva nézi a lapot. Mint ha nem is hinné el, hogy a kezében van. Mintha még nem látott volna ilyet SOHA!
-Ez...
-Ronda igaz? Semmi erőm nincsen most rajzolni... Nem még megcsinálni!
Nem mond semmit. Csak nézi a rajzot.
-Meg csinálhatom én...?-Félénken kérdezi.
Csak mosolygok.
Még soha nem kért tőlem ilyet. Mióta ide jöttem dolgozni, nem is gondoltam volna, hogy Párizsban találok egy angolt. De főleg azt nem gondoltam, hogy ennyire jóban leszünk.
-Persze! Segítek.
Fel álltam a székből és elindulok felé.
-Komolyan ezt akarjuk megcsinálni?
Csak mosolyog és bólogat.
El kezd rezegni a telefonom. Odamegyek a táskámból és kikutatom belőle. Mikor már végre a kezemben van, észre veszem, hogy csak egy SMS. Vissza a akarom rakni a táskámba, de ekkor meglátom ki írt.

"Valahogy azt érzem ki vagy idegileg. Ha tényleg jól éreztem ezt az egészet akkor gyere haza édes!
Xx L."

Gondolat olvasó! Ezért is imádom.
Fel nézek Hope-ra. Csak nézem őt, amikor is végre rám néz ő is.
-Nem baj ha most el megyek...?
-Nem.
És már ott sem vagyok! Nem érdekel senki sem, csak, hogy haza érhessek!

Remélem jó lett a rész! Mint már mondtam nyugodtan írjatok nekem, és minden kérdésetekre válaszolok! A csoportba mindig örülünk az új tagoknak! :D

16.rész

*Carina szemszöge*

Rengeteg ideig, csak járkáltam fel s alá a szobában. Eddig nem gondoltam volna, hogy ennyire unalmas is lehet. Még soha nem voltam bezárva egy szobába, ezért most fura volt. Nem vagyok én ehhez hozzászokva! 

Egy jó órán keresztül csak össze vissza járkáltam. Egy idő után meguntam és el döntöttem aludni fogok. 

***

Hangokra ébredek. Nem merek megmozdulni. Kicsit el kezdek remegni, de nem merek megmozdulni sem. 

Már így vagyok egy ideje, amikor is hallom, hogy valami le esik.

Nem érdekel semmi és ki pattanok az ágyból. 

A "szekrényem" felől fény világítja be az egész szobát. Odamegyek. Bent egy óriási bőröndöt látok, ami tele van ruhákkal. -De jó, hogy fel ébredtél.-Jött mellém. 

Értetlenül nézek rá, mikor is a ruhákat bedobálja a bőröndbe. 

-Mit csinálsz...

Alig lehet hallani a hangom. Még magam is meglepődök. Soha az életben nem szólaltam meg még ilyen halkan. 

-El megyünk innen. Harry nem fogja megkeseríteni az életünket... És még El sem. Ezt vedd fel. 

Dob ide nekem egy ruhát, miközben a bőröndöt próbálja bezárni. 

Gyorsan felveszem a ruhát. Szerencsémre, csak fehérneműben aludtam. 

A kezembe vettem egy cipőt és közben megfogta a másik kezemet és elkezd finoman húzni kifelé. 

Óvatosan minél halkabban próbálunk lejutni az emeletről. Lassan és tényleg halkan, sikeresen lejutunk. 
Lent a bejárat ajtó felé vesszük az irányt. 
-Vedd fel a cipődet.-Suttogja.
Csak bólintok és csinálom is. 
Amint fel vettem már mentünk is ki. Kint egy vadonat újnak látszó fekete kocsi áll. Oda megyünk és int nekem, hogy üljek be. Már csinálom is. 
A bőröndöt berakja a csomagtartóba és már mellettem is van. Gyorsan be indítja a kocsit és már itt sem vagyunk. 
-Hova megyünk?-Suttogom még mindig halkan. 
-Majd meglátod. Inkább aludj, mert sokáig fog tartani az út.

***

-Carina! Ébredj! Rémálmod volt.-Nyitottam ki szememet egyből.

Körbe nézek. Itt vagyok a lakásomban.  A lakásunkban. Minden rendben van. 
Már egy fél éve rémálmaim vannak, mióta eljöttünk abból a házból. Louis akkor este Párizsba hozott engem. Először nem is gondoltam volna rá, hogy ide jövünk. De sokkal jobb itt mint ami ott lett volna. 
Nagyon jó életünk van itt. Én esküvői ruha tervező lettem. Mindig is erre vágytam! Egy fél év alatt össze is tudtam hozni. Nem gondoltam volna ezt soha magamról, főleg azt nem, hogy tizenkilenc évesen itt leszek. Elnézést! Holnaptól már húsz. 
Visszatérve örülök, hogy itt kötöttem ki. És a legjobb, hogy a legcukibb, és legudvariasabb férfivel a földön. Louis nélkül sehol nem lennék! Maximum Eleanor csicskása... Semmi más nem lehetnék...

-Jól vagy?-Kérdezi meg egyből, amint hozzábújtam. 
Csak ölelem őt. Egy kicsit bólintok, de nem engedem el őt. Már nem élném túl, ha elveszteném. Egy fél év. Csak ennyi kellet, hogy bele szeressek. És ez meg is történt. Nagyon örülök ennek, és nem akarok semmit hallani a múltamról.

Remélem jó lett. ÉS  a csoportba még mindig jöhettek :D 

15.rész

*Carina szemszöge*

-Mi volt ez?-Kérdezem meg egyből, amint bevágódik az ajtó. 

Louis csak elmosolyodik, és odamegy az ágyához. 

-Megérdemli. Két percet adok és Harry már itt lesz. 

Mondja levakarhatatlan mosollyal. 

Ragályos a mosolya. Már én is ugyan úgy, vagy még idiótábban vigyorgok rá. 

-Mit tett már, hogy ezt érdemli? Plusz HONNAN A FRANCBÓL TUDOD?! 

Leült az ágyra és csak néz. Egy idő után megunja és hátradől.

-Még azt kérdezed mit tett?! Szerintem éppen tudod, mert pont rád fogja ezt az egészet. Téged próbál innen elüldözni, azért, mert attól fél őt akarod innen eltüntetni.

-Álljunk meg egy pillanatra!-Szólaltam egyből meg, amint észbe kaptam-Még csak kettő napja, hogy itt vagyok! Szerintem nem tudnám amúgy sem elüldözni innen! 

Akadtam ki egyből. 

Csak néztük egymást. Olyan mint ha megértene engem. Mint ha szavak nem is kellenének ahhoz, hogy megértsen engem. Ő az egyetlen aki megért. Ő az a ki látja ki vagyok! ÉS ő az aki látja, hogy milyen vagyok! 

Senki sem fog meg érteni engem úgy mint Louis. Más úgy sem fog csak ő...

-TI MI A SZART CSINÁLTOK?!-Rontott be egyből a szobába Harry. 

Unottan néztünk rá mind ketten. Kicsit, JÓ nagyon meglepődött, hogy így lát minket. 

-Mondtam!

Louis nagy mosollyal nézett rám, miközben mondta nekem. 

Én csak vissza mosolyogtam rá. 

A göndörke mind kettőnkre érdekesen nézett. Látszik rajta, hogy nem érti az egészet. 

-Miről van szó?!

Csak mosolygok és belekezdek.

-A lényeg annyi drága Harry, hogy Eleanor direkt ellenem játszik, hogy...

-Jó! Nem érdekel! Gyere inkább!

Nem mozdultam, ezért oda jön elém és felrángat. Nem érdekli őt, hogy nyafogok. Kirángat a szobából, át az enyémbe. 

-Jobban teszed, ha itt maradsz.

Belök az ajtón és ahogy hallom az ajtót kulcsra zárja. 

Felkelek a földről és oda megyek. Tényleg bezárt... 

Eddig kedves volt velem... Most meg?! Mint egy vadállat! Mintha nem az lenne mint aki... ÉS miért? Ez jó lenne megtudni...

Mára csak ennyit sikerült írnom! Ha kérdésetek van a bloggal kapcsolatban, akkor a csoportban vagy e-mailban kérdezhettek tőlem :D (e-mail: 7ariana77@gmail.com ) 

14.rész

*Eleanor szemszöge*

Nem bírom tovább! 

Már egy tíz perce ülök itt. Tuti nem akar visszajönni! Ezt direkt csinálja! Tudja, hogy én itt vagyok, csak is azért nem fog vissza jönni!
Fel álltam és inkább ki mentem a szobából. Kint nem az én szobám felé vettem, az irányt. 
Először arra akartam menni, mivel Lou úgy is ott vár engem. De ehelyett inkább Louis szobája felé megyek. Ha valamin egy kicsit is összevesztünk, mindig az én szobámba ment, és amikor belátta nem megyek vissza akkor ő is vissza jön a szobájába és akkor ott vagyok. És lesz egy szép éjszakánk. Most is ezt akarom! Ha Lou nem akarja akkor még mindig lehet kettő alkalmam mással...
Oda értem a szoba elé és egy kicsit kinyitottam az ajtót. 
Carina ott ült és Lou mögötte. Vissza a karom csukni az ajtót, amikor is meglátom, hogy Louis elkezdi csókolgatni a nyakát. 
Nem bírom kontrollálni magam. Berontok a szobába.
-Ezt, hogy merészeled?-Ü öltöttem egyből, de igazából nem is tudom kinek. 
-Eleanor! Kifelé!-Üvöltött Lou is rám. 
Megijedtem. Még soha nem emelte fel a hangját... rám soha! Most pedig ide jött ez a kis ribanc és elcseszett mindent!
-Ott az ajtó. Arra ki tudsz menni!
Utálom a hangját! Utálom, hogy itt van! Utálom, hogy ÉL! Mindent utálok ami ő!
Hirtelen hátra fordult és megcsókolta. Mintha én itt sem lennék! Direkt csinálja. Csak azért, hogy én megőrüljek! Csak engem akar ezzel idegesíteni! Senki mást!
Megfordulok és kimegyek a szobából. Magam mögött az ajtót amilyen hangosan csak tudom becsapom.
El indulok a szobám felé. Ahogy megyek, elhaladok Harry szobája előtt is. Meg állok előtte és bekopogok.
Nem kapok választ, így addig kopogok míg ki nem nyílik előttem az ajtó.
-Mit akarsz?!-Ordít rám ő is. 
Már kezdem megszokni...
-Csak annyit, hogy nézz be Louis-hoz ha még érdekel a kis ribanc szüzessége...
Nem kellett befejeznem a mondatot. Harry egyből arrébb lökött és átment a szobába. 
Nem hallok kiabálást. Nem is érdekel! Ő dolguk! Én csak kavarok egy icipicit! 
-Nem tudom, hogy most téged sajnáljalak, vagy a csajt mert rá száltál...
Megfordultam és Liam-mel találtam szembe magam. 
-Hát persze, hogy engem!
Egyből kezdtem felháborodottan. 
Nem válaszol. Szép lassan elindulok felé. Amint pont előtte állok átölelem a nyakánál fogva és lejjebb húzom őt. 
-Tudod, hogy én ártatlan vagyok ebben az egészben. Tudod jól, hogy én már régóta vagyok itt. ÉS azt is tudod, hogy az egy ribanc. 
Ahogy mondtam neki, egyre közelebb és közelebb hajolok hozzá. Mikor ajkaink már majdnem összeérnek, kiegyenesedik és eltol magától. 
-Nem ribanc. Egy ártatlan kislány csak, akinek kell az állandó figyelem. 
Csodálkozva nézek rá. 
Ez lehetetlen! Ez nem ő! Az a kis senki ribanc mindenkit maga mellé rángat, és mi hármunkat- vagy is legalább is engem- el fog innen küldeni valahogy. 
-Ez most nem mondod komolyan?
-Nézd!-Kezdett bele- Ami most van ruha rajta azt tőlem kapta. Én mindent, de mindent meg fogok tenni, hogy jó legyen itt neki, amiben te gátolsz. Mindenkit!
Az utolsó szónál, már a szobája előtt volt és onnan mondta.
-Ja! És amúgy azt ajánlom, hogy ne mennye most be Niall-hez, mert ő is haragszik rád! Úgy, hogy ezt az estét elcseszted édes! 
És bement a szobájába. 
Megsemmisülve állok a folyosón. Eddig minden olyan jó volt, mióta ide jöttem. Minden tökéletes volt. De a kis senki mindent elront. Nem fogok csodálkozni azon, ha egyik nap kiraknak innen azért mert a "drágaság" ezt akarja...
El indulok, de tovább megyek a szobámtól, és az első ajtón berontok. Odamegyek az ágyhoz és beledőlök.
-Mi történt?-Kérdezte egyből Shopi.
-Minden!
ÉS ki tört belőlem a zokogás!


Ennyit tudtam mára írni. Remélem azért jó lett :D 

13.rész

*Carina szemszöge*

Már majd nem sikítottam, de a kezével befogta a számat. A szemem csukva. Nem merem kinyitni, de muszáj, mivel a kíváncsiság nagyobb bennem, mint akármi más.

A szemem gyorsan nyitódik fel. Két gyönyörű szempárral találom szembe magam. Hirtelen azt sem tudtam ki az.

-Nem fogsz sikítani?-Kérdezte suttogva.

Csak bólintottam. Nem mertem mást tenni, mivel még nem is tudtam milyen a természete. 

Elvette a kezét és hátrébb állt. 

-Márt kellett ezt?-Kezdtem bele, de ő leintett, hogy hagyam abba. 

Megfogta a kezemet és a szobában lévő kanapé vagy szófa féleség felé vezetett. 

-Tudom, hogy nem te tetted ezt Eleanor-ral. Ő mindig is ilyen volt. Csak az idegesítő senkiket bírja elviselni maga mellett. Itt voltam és láttam, hogy még csak a szobádból sem jöttél ki. Mindenkinek be fogom bizonyítani, hogy te még csak meg sem moccantál tegnap.

Csak mondta és mondta. A fele tényleg igaz, de a másik nem... Nem tudom honnan veszi ezt az egészet, de ez már lehet picit sok, hogy nem csak másnak kell ezt az egészet bebizonyítanom, hanem magamnak is! 

Ahogy látom Louis-nak már sikerült. De a többieknek nem nagyon...

Hirtelen fel állt és oda ment a szekrényéhez. Egy pár perce már ott turkál, mikor is megtalálja a dolgot, amit keresett ezidáig. 

Egy rózsaszín dobozkával a kezében jött vissza. 

Leült és a kezembe adta. 

-Mi ez?

Semmi ötletem nem volt rá mi lehet. 

A csomagolása gyönyörű. Általában túl lányosnak tartom a rózsaszínt, de ez az árnyalata gyönyörű. Főleg az, hogy a szalag és a doboz alap színe különböző. 

-Nyisd ki, de előtte elmondanám, hogy azért kapod tőle, mert ahogy eddig észre vettem, senki sincs itt akivel úgymond jóba lennél. Ezért is így egy kis ajándék.

óriási mosollyal mondta. Már nagyon kíváncsi vagyok, mi lehet benne, de nem merem kinyitni. 

Egy pár percig nyaggattam magam, mikor is rávettem magamat, hogy kinyitom akkor is a dobozt. 

Benne egy gyönyörű aranyozott nyakláncot láttam meg. A nyakláncon egy nagy végtelen jel van, amin kis kövek található. 

-Direkt ezt választottam.-Mondta.

Oda jött mellé és kivette a kezemből a dobozt. A ki engedett hajamat felemeltem. Louis kivette és fel rakta nekem. 

Amikor éppen a csattal szórakozott nyílt az ajtó. Hirtelen nem láttam ki az, ki is szeretett volna menni, de amikor meglátta, hogy Louis ad egy puszit a nyakamra meggondolta magát és berontott az ajtón.

-Ezt, hogy merészeled?-Hallottam meg a legutálatosabb női hangot a földön.

Mára csak ennyit tudtam hozni! A csoportba még mindig kevesen vagyunk :)

12.rész

*Eleanor szemszöge*

-Nem fogod tudni megcsinálni a tervedet. Mindent tudok! És nem fog sikerülni. 

Ez azért meglepett. Nem gondoltam volna a kis ribanctól, hogy erre képes. 

Ezzel az egy kis mondatával fel idegesített. Már a hangjával képes rá, hogy teljesen felidegesítsen, de most még ez is!

Ki rohantam a szobából és be rontottam az enyémbe. Nem álltam meg, egyből a fürdőbe rohantam. A szekrényből előkaptam egy fertőtlenítőt. Megpróbálom magamnak kitisztítani a sebet, de a fájdalom miatt képtelen vagyok rá. A könnyeim már megint el kezdett folyni. 

-Jól vagy?-Hallottam meg egy nekem kedves hangot.

Loui oda jött mellém és kivette a dolgokat a kezemből. Próbálta óvatosan kitisztítani, de nem nagyon sikerült neki. 

-Óvatosabban!

Ordítottam rá. Tudom! Nem nőies, de Ribike is ezt csinálja. Jó! Ő tényleg egy elkényeztetett kis senki. 

Többieket becsaphatja, de engem nem fog!

-Tudom, hogy nem csinálta azt amit mondták. Ismerlek már, de ezt azért nem gondoltam volna róla.

Meglepett. Nem gondoltam volna, hogy ezt tudja. 

Eddig úgy gondoltam, hogy tökéletesen az ujjam köré csavartam őt. De nem... Az a kis ribanc tönkre tett mindent! 

-Én nem csináltam semmit azon kívül, hogy megpróbáltam vissza jönni!

A legnagyobb ártatlanságban próbáltam mondani neki. Mindig is profi voltam a színészkedésben, ezért is kerültem ide. Vagy is inkább ide jöttem. Nehéz volt meggyőznöm Harry-t, de Liam és Zayn segítsége nélkül ez nem ment volna. Még azóta a nap óta is kértek tőlem "szívességeket"...
-Ne hazudj. Ha már ennyire szerencsétlen vagy mért kell ráfogni?! Tudom, hogy nem ő tette. Még csak ott sem volt! 
Mindent tud...! Tuti, hogy ott volt és végignézte. Másképpen honnan tudna minderről? Tudom! Csak ne legyen éppen az...
Ki rohantam a fürdőből és a szobából is. Egyből Ribike szobájába mentem, de ott nem volt senki. Körbenéztem, de senki. 

*Carina szemszöge*

Kopogtam az ajtón. Nem kaptam választ, de azért benyitottam. 

Harry az ágyon fekszik és a telefonját nézi. EL telt egy fél per, mikor is észrevett.

-Nem mondtam, hogy be jöhetsz!

Emelte fel egyből a hangját. Csak egy pillanatra nézett rám. 

-Akkor mehetek is! Nem?

Nem vártam meg a válaszár, már rohantam is ki az ajtón. Próbáltam minél messzebbre jutni Harry szobájától, de ez nem sikerült, mivel valaki hirtelen megfogta a felkaromat és behúzott egy ismeretlen szobába. 

Egy kis rövidke rész. Bocsi csak ennyire telik most, mert körülbelül haldoklok. Azért remélem jó :) 

11.rész

*Carina szemszöge*

Amint felértem a szobámba, úgy ültem le az ágyra, hogy az látszódjon, mint ha meg sem mozdultam volna órák óta. 

Vagy tíz perce ülök az ágy szélén, amikor Harry szó szerint beront a szobámba. 

-Veled mi történt?

Ugrottam egyből oda mellé aggódva. Amint már ott álltam előtte elfordult és ki akart menni a szobából, de az egyik barna haju srác megfogta és nem engedte őt ki. 

-Még te kérdezed? 

Kezdett el velem ordibálni a mély hangú, kreol bőrű srác. 

Csak megdermedten álltam ott és néztem. 

Tudom, hogy Eleanor- azóta már a nevét is tudom!- összehordott minden hülyeséget, de, hogy ezt el is hiszik? Nem gondoltam volna ezt soha róluk! 

-Ki mentél innen a szobából?

Meglepően nyugodtan kérdezte tőlem Harry. Felé fordultam és a leges-leg ártatlanabb arcomat mutatva neki. 
-Itt voltam egész végig! Niall úgy egy fél órája ment ki és azóta csak ülök ott és, és meg sem mozdultam.
Érdekesen néztek rám, amikor is azt mondtam, hogy Niall nem rég ment el innen. 
-Ha nem mentél ki akkor biztos nincsen semmi a cipődön. mutasd csak meg!
Ez már gyerekes Eleanor-tól! Már amikor először meg láttam, gondoltam valami normális csaj is lehet itt, de nem. Ő is egy senki! Egy óriási senki, aki csak a figyelemre vágyik!
-Tessék!
Levettem a cipőmet és odaadtam a kezébe. 
Elképedve nézte, ahogy egy karcolás sincs a cipőn. 
Azt gondolhatta, hogy nincs ennyi eszem! Pedig van! És mint ahogyan látszik több is mint neki. 
Ezt már megtanultam, hogy nem szabad a cipőn nyomokat hagyni, és azt is, hogy hogyan kell eltüntetni a nyomokat. Furán hangzik, de most éppen jól jött. 
-Látod! Ezen nincsen semmi!
Mondta Harry miközben odajött mögém és hátulról átölelt engem.
Utálom, ha valaki ezt csinálja! Nem elég, hogy ide hozott, még azt is csinálja, mint ha a barátnője lennék, vagy nem is tudom! Ez elviselhetetlen! 
Próbálom kiküszködni magam az "öleléséből". Nem enged el. 
-Most már mindenki mehetne ki!-Kezdett ordibálni- El veled még számolok! Ha még egyszer ezt csinálod tuti nem fogsz hazudni többet. 
Eleanor ijedten, vagy inkább megszeppenve nézett ránk. Csak állt ott és nem mert megmozdulni. Semmit nem mert csinálni.
-Ha el ment mindenki a szobájába gyere át hozzám.
Suttogta Harry édesen a fülembe.   
Amint befejezte a mondatát mindenki elkezdett kimenni a szobából. Eleanor-on kívül mindenki kiment. Odamentem hozzá és kivettem a kezéből a cipőt és felvettem. 
Most éppen egy magasságban vagyunk. -Nem fogod tudni megcsinálni a tervedet. Mindent tudok! És nem fog sikerülni. 
Már észre sem vette, hogy az arcán egy óriási seb van. Már csak dühös volt. És ami a legjobb rám! Fura, de már kezdem élvezni ezt a veszekedést. 
Idegesen rontott ki a szobámból. 
Sajnos nem feküdhettem le, mert más senki nem volt kint, ezért mennem kell Harry-hez, mivel magához rendelt. Ez a része olyan, mint ha a szolgája lennék... Szánalmas felőlem.

A  csoportba még mindig kevesebben vagytok mint amennyien kértétek:/ Nem kaptam az előzőhöz kommentet, de azért ki rakom remélem jó lett :)

10.rész

*Carina szemszöge*

-Eleanor!

Rohant egyből hozzá az egyikőjük. 

A sötét miatt el tudtam bújni a mellettem lévő bokor mögött. Nem mertem elő jönni, mivel meg akartam hallani, hogy mi is lenne ebből az egészből.

-Jól vagy? Mi történt? 

Fel segítette őt az egyikőjük és látszott, hogy az arcán folyik le a vér. Még így a sötétben is látszik, hogy egy óriási vágás volt az arcán. A vére keveredett a a könnyeivel. 

-Mi történt?

Kérdezte az egyik barna hajú srác, amikor oda ért mellé. 

Mindannyian odaértek mellé. A meglepődöttségükben megszólalni sem tudtak. Ha jól látom a másik kettő lány nem volt ott, csak az öt fiú.

-Az a Ribanc kirángatott idáig. Elkezdett velem itt ordibálni, és el is lökött...

Nem vártam meg még befejezi a hazugságot, elindultam a bokrok mögött vissza a házhoz. Próbáltam halkan, ami látszatra sikerült is. 

Visszamászni a kerítésen már nehezebb volt, de megoldottam. Visszarohantam a házba. Bent már nagyon halkan mentem, de azért ott is siettem.

*Eleanor szemszöge*

Már amikor először láttam, akkor tudtam, hogy egy ribanc. Nem tudom, hogy Harry minek hozta ide, de el fogom, vagy fogjuk ezt innen üldözni! Nem lesz az, hogy most ő lesz itt a kis kedvenc! Már így is azt hiszi, hogy övé a világ. Amit egyből mond az már úgy is van! És még ez semmi. Az összes fiú ugrál neki...

Teljesen fel idegsített. Először amikor meg láttam, Harry karjában azt hittem, hogy állandóan csöndben marad. Tévedni emberi dolog... DE NEM NEKEM! 

Elegem lett ebből az egészből, ezért vissza fordultam és elindultam a ház felé. Nagy örömömre a lábam bele akadt valamibe és elestem. Éles fájdalmat éreztem az arcomnál, mint ha felszakadt volna az egész arcom. Nem bírtam vissza tartani a könnyeimet. Csak feküdtem ott pár másodpercig még fel is fogtam mi történt.

-Eleanor!

Hallottam meg Zayn hangját. Gyorsan ide futott hozzám és segített fel kelni.  

-Jól vagy? Mi történt?

Kérdezte. 

Egyből a többiek is oda jöttek hozzám. 

Az arcom iszonyatosan fáj, és érzem, hogy folyik a vér belőle. A könnyeim is el eredtek, és éles fájdalmat okozva folyt végig, vagy bele a sebbe. 

-Mi történt?

Hajolt le hozzám Louis. 

Mióta itt vagyok, csak Louis ért meg engem Perrie és Sophián kívül. A többieknek mindig csak ott voltam és ennyi. Bár... Louis is csak akkor kedves vele, ha nincsen a közelben senki. Ami nagyon ritka dolog ebben a házban. 

Loui az egyetlen aki meghallgat és tudja igazából milyen vagyok, bár mostanában már kevésbé törődik belem. Főleg a tegnapi nap óta, amióta Ribanchercegnő belépett a házba... az életünkbe...

-Az a Ribanc kirángatott idáig. Elkezdett velem itt ordibálni, és el is lökött. De mielőtt el lökött volna, még el kezdett velem ordibálni, hogy innen mindenki el fog üldözni, vagy ha nem akkor az az ő csicskása lesz. Én próbáltam elmagyarázni neki ezt az egészet, de nem hallgatott rám! Amikor meg még el is lökött, direkt úgy csinálta, hogy egy kőre essek!

A végén már zokogtam. A fiúk végig hallgatták amit mondtam. Harry felrángatott a földről és visszafelé kezdett húzni. 

-Ez fáj!

Ordítottam neki, de nem érdekelte. Mintha meg sem hallotta volna. 

-Ne rángasd már szegényt!-Jött Loui a védelmemre.

-Majd most meglátjuk, hogy ez tényleg igaz-e!

A kerítésnél szó szerint ki szaggatta a kaput és berángatott a házba. A lépcsőn azt hittem szétszakad a lábam. 

A többiek is követek minket. A hangos léptekre Perrie és Sophia is kijöttek a szobájukból. 

Perrie egyből oda jött hozzám és ki rángatta a kezemet Harry-é ből. 

-Mi történt?

Nagyon aggodalmas volt a hangja. Sophi is ideröhant hozzám egy nedves ronggyal és elkezdte letörölni a vért az arcomról. Nagyon fájt, ahogyan törölte de inkább hagytam neki, mert így hamarabb vége az egésznek. 

Miután Sophi végzett Harry megint megfogta a felkaromat, és Ribike szobája felé kezdett húzni. 

Berontott a szobába. 

A Ribanc ott ült az ágy szélén és valami idióta mesét nézett. Mint ha meg sem mozdult volna és nem is lett volna kint. 

-Veled mi történt? 

Ugrott egyből fel az ágyról és rohant oda hozzám. 

Ha tetszik akkor csatlakozzatok a csoporthoz! Még mindig azt mondom, hogy egy komment után írom a következőt. :D És köszönöm nektek, hogy olvassátok! Imádlak titeket :*

9.rész

*Carina szemszöge*

-Semmi közöd hozzá!

Egyből ordítottam neki. 

Semmi köze az egészhez! És senki másnak! Főleg neki nem! 
-Képzel el, van közöm hozzá!
Vágta egyből vissza, de amikor egy kicsit is elmosolyodott, látszott rajta, hogy nem gondolja komolyan. 
-Mi?
Nem válaszolt. Csak nézett maga elé és gondolkozott. Még csak annyival sem tisztelt meg, hogy rám néz. Semmivel.
-Látod semmi! Amúgy meg nézd!-Mutattam az ajtó irányába-Arra ki lehet menni!
Válaszolni akart, de nem tette. Inkább kiment, pedig most éppen lett volna kedvem a veszekedéshez, mert már a második napja, hogy csak vagyok és semmi...
Hirtelen ötlet következtében odamentem az ajtóhoz, és egy kicsit hallgatóztam. Semmi. Teljes csönd. 
Gyorsan kinyitottam az ajtót. Körbe néztem és el indultam lefelé. 
Lent mindenhol ég a villany, de senki sehol. Semmi nesz sincsen. Semmi.
Gyorsan át rohanok az előszobán át a konyhán és ott ki a kertben. 
Kint nagyon sötét van, de meleg. Nagyon jó nyári este. 
El kezdek rohanni a kert végébe. A leges-leg végén egy hosszú kerítés van, az óriási fák között.
Meg fordultam és kicsit szét néztem, hogy követ-e valaki. Nagy megkönnyebbülésemre senki nem volt a kertben, így megfordultam és átmásztam a kerítésen. 
Óvatosan próbáltam lemászni, de nem sikerült, mivel a magassarkú cipőm bele akadt és így én hátra estem. 
Fel ugrottam a földről és felvettem a cipőmet. 
Elkezdtem rohanni az egyik irányba, de nem bírtam annyira gyorsan, mivel a cipőben nehéz, de inkább mint, hogy nélküle belelépjek valamibe.  
Hirtelen meg álltam. Nem tudom mért, de muszáj volt. 
-Mi a szart keresel itt?
Hallottam meg egy hangot a hátam mögött. Megfordultam, és az egyik lányt láttam meg aki ott lakik. 
-Ez én is kérdezhetném!
Válaszoltam neki nagy mosollyal az arcomon. Undorodva nézett rám, de mint ha gondolkozna is valamin. 
Nem válaszolt. 
-Most vissza megyek, és elmondom, hogy itt vagy.
Nagy mosollyal az arcán, most ő szólalt meg. 
-Most komolyan ennyire szánalmas vagy? 
Kezdtem el röhögni rajta. Még rosszabbul nézett rám- ha lehet- de az arcomról semmit nem lehet leolvasni. 
Már látszik rajta, hogy nagyon ideges. Szeretem ezt látni az emberek arcán. Mindig jó érzéssel tölt el. 
-Kussolsz Ribanc!
Már ordította.
-A nevemet sem tudod! Akkor meg mit vársz?! 
-már kezdett röhejes lenni ez az egész. És örülök az egésznek, ő meg... szerencsétlenkedik? Nincsen rá jó szó! 
-Azt, hogy tiszteld amit mondok! Én voltam itt előbb és idősebb is vagyok!
Már a sírás határán tartott. Saját magát idegesíti, és még én vagyok ennek is a hibás. Mondanám, hogy meg szoktam már, de annyira MÉG nem. 
-Első.Én nem akarok itt lenni! Második. Ki a francot érdekel, hogy idősebb vagy? Mert engem nem!
Eddig bírta. Megfordult és elkezdett volna rohanni vissza a ház fele, de hirtelen felesett. Egy óriási nyekkenést lehet csak hallani az egészből. 
-Hol a faszban vannak?!
Hallottam egy erős mély férfi hangot, ami ismeretlen számomra.
Elkezdett rohanni felénk, amint meghallotta a hangos zokogást. 




Csoport:https://www.facebook.com/groups/843661162352234/

Tudom furán hangzik, de a következő részt akkor kezdem el írni ha legalább kapok erre egy kommentet :D Egy kicsit rövid rész de remélem azért izgalmas lett! A csoportban van egy szavazás! A lényege az, hogy írhatok-e bele kicsit durvább részeket?! Mert ha nem akkor nem lesz nagyon érdekes a történet :/

8.rész

*Carina szemszöge*

Minden rossz, minden szar... Csak ennyi amire gondolni tudok...

Mindenem fáj, mindenem sajog. Még egyszer nem akarok ilyen setét. 
Mikor kinyitom a szemem észreveszem, hogy Harry-n fekszek. Egy-két percig próbáltam felébredni, amikor is észbe kaptam, hogy rajta fekszek. Gyorsan mozdultam, így az sikerült az egészből, hogy Harry a földön landolt. De szó szerint. 
-A kibasz...
-Bocsi, bocsi, bocsi!
Nem mondtam neki többet, mivel ez egy tökéletes ébresztő neki. Jobbat ki nem találhattam volna. Tudom, gyerekesnek tűnik, de én élvezem és legalább ő is meglátja milyen az igazi énem.
-Csak egyszer! Egyszer megengednéd, hogy egy káromkodásomat be fejezzem?! 
Csak mosolygok rá. Semmi értelme, hogy válaszoljak neki, mivel úgy sem fogok neki, de amúgy is senkinek sem fogok engedelmeskedni! 
-Nézd!-Mondtam meglepődötten neki- Ott az ajtó!
A vigyort az arcomról nem lehet levakarni. Harry még mindig a földön fekszik, és értetlen fejet vág az egészhez. 
Hirtelen fel áll és kimegy. 
Ez fura. A tegnapi nap során rá kellett jönnöm, hogy a kis göndörke senkinek nem engedelmeskedne, főleg nem nekem. 
Ezért is fura, hogy most csak szépen kimegy.
Nehezen, de kimászok az ágyból, és elindulok a "szekrény" felé. 
Amint ki nyitom az ajtót, megpillantok egy gyönyörű krém színű ruhát.
Oda megyek. Egy kis cetlit találok rajta.

"Tegnap nagyon jól állt rajtad az a ruha, ezért úgy gondoltam megnéznélek ebben is. 
Remélem ez is lesz olyan szép rajtad mint a másik.
 L.  XXX "

Mi? Ki a franc az az L? Jó! Az is biztos, hogy körülbelül senkit nem ismerek itt, de akkor is! Tegnap egyikőjükkel sem beszéltem. De láttak... Jó! Inkább hagyom!
A gondolkozás sosem az erősségem.

***

Már megint délután van. Mintha valami senkik között lennék. Egyikőjük sem szólt hozzám mag, de még rám se nézett egyikük sem. Most nem tudom, hogy ez csak miattam van, hogy ott vagyok, vagy úgy általában. 
Egyszer reggel mozdultam ki a szobámból, de akkor is csak le mentem és már jöttem is vissza. 
Mostantól ez lesz az életem? Itt ülök a szobámban és semmi?!
Egy kicsit kutakodtam megint, és találtam itt a szobában az egyik szekrényben egy óriási plazma tévét, és rengeteg Disney mesét. 

Mindig imádtam ezeket a meséket, és az összes meséből az összes dalt tudom fejből. Bárki meg kérdez bármit én tudom!
Kopogtak. Nem mondtam semmit. Már rá kellett volna jönniük, hogy nem érdekel ki az akkor sem akarom látni. 
Ki nyílt az ajtó és Niall lépett be rajta.
-Mondtam valamit?
Csak nézett. Nem értette miért mondtam neki. 
Csak meg forgattam a szememet és néztem tovább a dvd-ket.
-Mit nézünk?
Ült le mellém és ő is el kezdte nézegetni az ágyon szét terülő meséket. 
-Csak én nézem.
Meg sem mozdul. Kivesz egy DVD-t és a kezembe adja. Herkules. A leges leg kedvencebb mesém. 
-A kedvencem. 
-Megnézzük?
Csak udvariasságból tette fel a kérdést, mivel már egyből ugrott is, hogy minél hamarabb elkezdhessük nézni. 

A mese felél már majdnem bealudtam, de Niall hirtelen felém fordult és elkezdett nézni.
-Mi az?
Nem éppen udvarias kérdés, de ennyi telik tőlem.
-Mi történt tegnap közted és Harry között?


Ha már kértétek akkor itt a csoport és csatlakozzatok! https://www.facebook.com/groups/843661162352234/

Csoport

Mivel már nagyon sokan írtátok nekem, hogy jól jönne egy FaceBook csoport, ezért úgy döntöttem, hogy akkor most végre engedek és csinálok egyet!
Remélem sokan leszünk ott és azért jó lenne már itt is ;D

Csoport: https://www.facebook.com/groups/843661162352234/

És amúgy is! Örülök, hogy azért vannak olvasóim! :D

Köszönöm, hogy olvassátok! Imádlak titeket, de azért örülnék a véleményeknek! És olvassátok sokan, ha pedig a csoportba beléptek az ottani szavazásra is szavazzatok! 

Próbálok holnap hozni részt, de ez még nem biztos :/ 

7.rész

*Carina szemszöge*

-Mért mindig ott van minden amit keresek, ahol nem is gondolnám...?!-Ordította, amikor kinyitotta az ajtót. 
Hirtelen nem tudtam mit csinálni, de szerencsére azzal nem kellett, hogy takarjam magam, mert az egész kár körülbelül habból áll. 
-Mi van?-Kérdeztem meg tőle.
Csak nézett. Semmit nem mondott. Vagy már két perce csak néz amikor is elmosolyodik. Nem mond semmit továbbra sem. 
Elkezd közelebb jönni és leül a kád szélére. 
-Hol találtad azt a pezsgőt?-A hangja nagyon is nyugodt. 
Nagyon zavarban vagyok, mivel itt ülök a kádban, nincsen rajtam ruha és még engem is néz. Ááá... nagyon nem zavaró!
-Mért érdekel?
Kérdésre kérdés. A legjobb módszer! Látszólag nem tetszik neki, mivel elég..., hogy is mondjam, olyan mint ha bele akarna fojtani a vízbe...
Fel állt és oda ment a szekrényhez. Kivette a másik poharat is onnan és vissza jött mellém. Ki vette a kezemből az üveget -amit már azóta felvettem- és öntött magának. 
-Ez még jó!
Inkább magának mondta, mint nekem. 
Amíg el nem fogyott a pezsgő a poharából, addig végig engem nézett és lehetett látni az arcán, hogy gondolkozik.
A poharat le rakta a földre és levette a fölsőjét. 
-Most ugye nem azt akarod csinálni, amit gondolok?!-Kezdtem el vele ordibálni.
-Képzeld el de! 
Félelmetes a hangja, de nem tudom őt komolyan venni.
Csak azt hallottam, hogy ismét valaki teljes erejével kinyitja az ajtót és nagyot csattan. 
-HARRY! NEM!-Ordította a Szöszi.
Nagyon megijedtem a hangjától, de próbálom leplezni. 
-Niall! Kifelé innen!
Ordítós kedvükben vannak... Nem is ismerem őket, de azért ezt már meg tudtam. De jó nekem...!
-Inkább mind ketten!
Most ők lepődtek meg a hangszínemen, de egyből ki mentek. 
Gyorsan kimásztam a kádból és a törölközőt gondosan magam köré tekertem. 
Leöltem a kád szélére, és csak bámultam magam elé. Már csak arra lettem figyelmes, hogy előttem áll valaki.
Felnéztem és a göndörkét láttam meg ismét magam előtt. 
-Ezt vedd fel.
Óriási mosoly terült el az arcán amikor a kezembe adott egy papír szatyrot. 
Kíváncsi teremtmény vagyok, ezért kivettem a kezéből. 
A szatyorban egy igaszán ronda hálóing szerűség van. 
-Azt akarod, hogy ebben aludjak?
Csak bólintott és kiment a szobából, de még az ajtóból vissza kiabált.
-Vagy még tőlem nyugodtan aludhat ruha nélkül is...
A végét már nem hallottam a mondatának, de igazából nem is vagyok rá kíváncsi. 
Nehezen, de rá vettem magamat, hogy felvegyem ezt a valamit. 
Bementem a szobába, és egyből bedőltem az ágyba, de előttem minden lámpát lekapcsoltam. 
Már majdnem elaludtam, amikor is nyílt a szoba ajtó. Nem mertem megmozdulni, de amikor valaki befeküdt mellém nem bírtam ki. 
Megfordultam.
-Igen! Itt fogok aludni! Vagy is egyikőnk sem fog!- Tisztán hallatszott a hangján, hogy mosolyog. 

6.rész

*Carina szemszöge*

-Az egész azzal kezdődött, hogy James felhívott, hogy van-e még itt nálunk hely. Először nem értettem mért kérdezi, de amikor mondta, hogy nem bír elviselni valakit a közelében, akkor már gondoltam, hogy ide akar hozni valakit.

Itt megállt, gondolom azért, mert kicsit várt, hogy mit szólok ezekhez. 

-Szóval, akkor mondta, és akkor hívott el...

-A kurva...

Egy káromkodásnak az első felét hallottuk. 

A göndör gyorsan fel állt és el indult a hang irányába. Én is fel álltam és követtem őt. Nem kellett sokat menni, mivel majdnem hogy mellettünk volt a hang tulajdonosa, aki nem mellesleg a szöszi. 
Mikor meg látta, hogy ott vagyunk elmosolyodott és megpróbált felállni. Ekkor vettem észre, hogy gy virágcserép szanaszét tört, és ha ez nem lenne elég, egy kaktusz volt a cserépben. 
-Sziasztok! Minek jöttetek ide?-Kérdezte nagy mosollyal a szöszi.
Biztosan fájt neki, hogy bele esett abba a valamibe, de nem mutatta. 
-Iszonyatosan szerencsétlen vagy...
Nm vártam meg a válaszát. El indultam be. Nm mondta egyikük sem, hogy ne, ezért eszem ágában sem volt megkérdeznem őket, hogy van e valami amiért még itt kéne maradnom. 
Ahogy be értem a konyhába mindenki rám nézett, de most senki sem hagyta abba a beszélgetést. 
Gyorsan fel siettem abba a szobába ahol fel ébredtem. A lépcsőn most rohantam. Nem érdekel mi volt a megszokottam, most amúgy sincsen itt anyum. Nem mondhat, vagy tehet velem semmit. 
A szobához érve kinyitottam az ajtót bementem és próbáltam halkan becsukni azt a nyamvadt ajtót, de nem sikerült, mivel az erkély ajtó nyitva volt, ezért egy óriási csattanással becsapódott. 

***

Már késő este van. 
Egész nap ki nem mozdultam a szobából. Kicsikét szétnéztem itt, és megtaláltam a legtöbb személyes cuccaimat, de a ruháimból egyet sem. Annyira nem is érdekelne, de azért még is! Nagyon rossz így, hogy semmi olyan ruha ami az ÉN stílusom lenne. 
Mindenhol, vagy szoknya, vagy egybe ruhák. Nincsen egyetlen egy nadrág sem! 
Akkora nagy mázlijuk van, hogy a fekete, fehér, szürke és egy kevés más színű ruhák vannak. 
Ezért már régebben is megszóltak engem. Mindenki akit csak ismerek, vagy már látott engem, azt mondják, hogy nem illik hozzám a sötét színek. Pedig nekem éppen, hogy az a kedvencem! Nem értem másoknak mi baja van vele. Legtöbbször nem is érdekel mit mondanak, de amikor elkezdték azt mondani, hogy a szőke hajamat mért nem festem át feketére, vagy legalább sötétbarnára, mert így nagyon szarul néz ki az egész. Általában ha ezt meghallottam mindig megfordultam és mentem a másik irányba, de ez nem mindig volt lehetséges... 
Volt amikor meguntam ezt az egészet és úgy döntöttem befestetem feketére. Nem magam miatt festettem be, és lehet, hogy ezért is volt az az ok amiért nem tetszett. Bár... az első két napban még nem volt olyan rémes, de utána... senkinek nem kívánom azt ahogyan kinézett. És ebben az egészben még az volt a szörnyű, hogy egy hónapig olyannak kellett maradnia, mert ha akkor egyből visszafestetem, akkor óriási kárt okozok a hajamnak. 
Életem legszörnyűbb hónapja volt az, mivel a szobámból sem mertem kilépni, nem, hogy még a lakásból! 
Még az is egy külön ki akadás volt, amikor anya meglátta... Tudni kell, hogy ő utál minden más színt a szőkén kívül. Így hát amikor meglátta a fekete hajamat... megint volt egy jó kis kiakadása, aminek az lett a vége, hogy amíg fekete volt a hajam a közelébe sem mehettem. 
Ahogy nézelődtem a szobában, eldugva a fürdőben találtam egy üveg pezsgőt, mellette négy pohárral. 
Most így hirtelen nem érdekel kié, vagy minek is van itt. Kibontom és öntök magamnak az egyik pohárba. 
Elkezdem iszogatni, és hirtelen támad egy ötletem. 

odamegyek a kádhoz, és jó forró vizet engedek bele. Visszamegyek a szekrényhez, ahol találtam a pezsgőt és elkezdek ott kotorászni. 
A szekrényben találok habfürdőt, és nagyon nagy meglepetésemre illatosított gyertyákat. 
Rakok a kád szállére egy párat. 
Ez mindig is mániám volt. Legtöbbször mindenki piromániásnak mondott, mert állandóan volt a kezemben vagy gyufa vagy gyújtó, de SOHA nem gyújtottam fel semmit! Jó! Ha a gyertyát gyújtom akkor az nem számít! Vagy... igen? Nem tudom! Mindegy! 
Legtöbbször anyum mindig elvette tőlem sz összes gyertyámat, ezért mindig be kellett surrannom az ő szobájába, mert mindig oda rakta el, és ha szerencsém volt, akkor nem vette észre. 
Mikor megtelt a kád, elzártam a csapot és elkezdtem levenni a ruháimat. A ruhákat csak szanaszét le hajítottam a földre. 
Nagyon jól esett a forró víz, és még, hogy minden tele van habbal is, meg még a gyertyák... CSODÁLATOS! 
Direkt leraktam a kád mellé a pezsgős üveget, azért, hogy a közelben legyen ha elfogyna a poharamból. Ez jól is jött, mert észre sem vettem, csak akkor, hogy más semmi nincsen  a poharamba, amikor már nem volt benne semmi. Lenyúltam a kád mellé az üvegért, és öntöttem. 
Már meg ittam a poharam tartalmának a felét, amikor is hirtelen kivágódott az ajtó.

5.rész

*Carina szemszöge*

A kert nagyon gyönyörű, de a legjobb az egészben az óriási medence. 

Mindig is imádtam, ha egy kertben van medence. Otthon, amikor még úgy négy éves voltam és a szüleim még együtt voltak, akkor csináltatott apum nekem egy óriási medencét. Imádtam! Mindig és mindig, csak a nyarat vártam. De ahogy anyumék el váltak, már nem volt olyan jó. Apum nélkül semmi sem olyan. 
Én mindig is jobban szerettem volna vele maradni, de ezt nem akarta egyikőjük sem... Mára már apum azt is elfelejtette, hogy van egy lánya. 
A kert olyan mint egy átlagos angol kert..., csak sokkal nagyobb. Kicsit elbambultam, de azért próbáltam követni a göndört. 
Egyenesen ment előre és nem nézett semerre. Olyan, mint aki gondolkozna, de nem jutna sehova, mert nem tud gondolkozni sem. 
A kert végében egy kis eldugott részhez értünk, ahol volt egy hintaágy. Oda ért elé és leült rá. Próbáltam egy kicsit sietni, és leülni gyorsan mellé. 
Le ültem én is mellé. 
-Az egészet akarod tudni, vagy a szépített változatot?
Csak maga elé bámult és még véletlenül sem nézett rám. 
Vártam egy kicsit mielőtt válaszoltam volna.
-Az egészet akarom tudni!

*Niall szemszöge*

Nem hittem volna, hogy Carina ennyire ki tud akadni valamin. De még azt sem gondoltam volna, hogy Harry ennyire nyugodtan tudja ezt az egészet kezelni. 
Úgy alapból nem tudtam elhinni, hogy l fogadta azt, hogy ide jöjjön. Már alapból amikor James el kezdte mondani milyen, akkor már azt mondtam ez reménytelen. De... még sem. Bár lehet, hogy csak azért mert ki akarja próbálni a saját határait és Carina a legjobb ehhez. Csak ez az egy válasz van erre az egészre!  Más nem lehet! Még el se lehet képzelni mást! 
Mindenkit meglepett az, hogy kint kettesben akar vele beszélni. Bár szerintem tudta, hogy ha itt bent akar vele beszélni, akkor tuti az lenne a vége, hogy mindenki ott lenne az ajtóban, vagy nem is tudom hol, de tuti mindenki hallgatózna. 
Mióta kimentem - körülbelül úgy két perce- azóta mindenki csendben van. Senki se mer megszólalni.
-Ezt hogy-hogy meg merte tenni...?-Kérdezte Eleanor.
Tévedtem...
Eleanor mindig a leglehetetlenebb percekben tudott megszólalni. Ő is ugyan úgy került ide hozzánk mint Carina, ezért remélem ki fognak jönni egymással. Bár... nem tudom, de reménykedni szabad. 
-Csak azért mert nem tudja ki ő.
És megszólalt! Perrie egy hete került ide, és azóta még nem szólalt meg. Ez most nagy öröm, ezért is nézett fel rá hirtelen mindenki. 
Nem mondott semmit, csak megforgatta a szemét, és kiment a konyhából. 
-Nagy baj lenne ha ki mennék hallgatózni?
Szólaltam meg hirtelen. Mindenki rám nézett de nem mondott senki semmit, ezért fel álltam és el indultam kifelé.